Jávor Filmnapok a színészóriás emlékére

Első ízben szervezik meg a Jávor-napokat Aradon. Október 26-án és 27-én, a jövő csütörtökön és pénteken helytörténeti előadásokkal és filmvetítéssel emlékeznek meg a 20. század elejének ünnepelt magyar színészére, aki Aradon született 115 évvel ezelőtt. összeállítása.

Az aradi és a szombathelyi önkormányzat az Európai Kulturális és Örökségi Városok és Térségek Szövetsége, az AVEC keretében szervezi meg a Jávor-napokat, amelyen a szülővárosi és a szombathelyi iskolai évekről hangzanak majd el előadások (Puskel Péter, illetve Feiszt György tartja), illetve a Halálos tavasz és a Tóparti látomás című Jávor-filmek is láthatók lesznek (a vetítések mindkét nap 19 órától kezdődnek az Arta-moziban).

Jávor Pál 1902. január 31-én született Aradon, ezért Bognár Levente alpolgármester szerint egy emléktáblát is szeretnének elhelyezni a tiszteletére, és a felújított Stúdiómozit is róla neveznék el.

Mint annak idején beszámoltunk róla, idén márciusban megtalálták Aradon Jávor Pál igazi – vagy legalábbis a valódinak vélt – szülőházát. Sokáig a volt Kis-Molnár utca 11. számot tartották a szülőhelyenk, a legutóbbi feltételezés szerint azonban az egykori Alsó-Molnár utca 11. szám az igazi szülőház.

Az egykori Alsó-Molnár, ma Al. Grigorescu utcai ház (rózsaszín)

Az arad-belvárosi római katolikus minorita templom keresztelési ayakönyvében 1902. február 8-án jegyezték be az anyja után Spannenberger Pál Gusztáv Albert keresztelését, akit később vett nevére az apja, Jermann Pál. A színész később magyarosította a nevét Jávorra. Az egyházi anyakönyvi nyilvántartásban Alsó-Molnár utca 11. szám szerepel a születési helyként megjelölve.

 

A rovatból ajánljuk:

Az aradi magyar közösség legfontosabb elismerése – átadták a Kölcsey-díjakat [AUDIO]
Harsányi Attila színművészt és Kurunczi Ferenc amatőr fotóst tüntették ki.
Kárpátok visszhangja – látványos folklórműsor Aradon
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása február 9-én, hétfőn látható a nagyszínházban.
Most kezdődik a tánc! – Aradon is látható a Magyar menyegző
A film az 1970-es évek végén játszódik: két budapesti fiatalember kalotaszegi kiruccanása életre szóló kalanddá válik.
A Magyar Kultúra Napját ünnepelték Pécskán
A Himnuszra és szerzőjére emlékeztek a Magyar Közösségi Házban.
Január 26-án adják át a 2025-ös Kölcsey-díjakat
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett programban a Jókai Színház vendégjátékát is láthatja a közönség.