Húzd rá!

Az előadásra minden kamaraszínházi bérlet és meghívó érvényes. Jegyek előadás előtt a helyszínen kaphatóak 10 és 15 lejes áron.

Június 5-én, hétfőn 20 órakor a temesvári SHAKE Kvartett és a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház nótaestjét láthatják-hallhatják az Aradi Kamaraszínház nézői. A szabadtéri koncert helyszíne az Arad Megyei Kulturális Központ udvara (Barițiu utca 16. szám)

A Húzd rá! című zenés műsor a magyar kultúra és zenetörténet egyik közkedvelt és a mai napig élő műfajával, a népies műdallal, azaz a nótával foglalkozik. Teljes értékű színházi előadás, melynek során felcsendülnek majd olyan ismert dalok, mint a Rózsalevél, a Hamis a rózsám, a Jaj, de szép kék szeme van magának, a Nincsen abban semmi szégyen vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül.

Kosztolányi Dezső szerint arról a magyarról, aki azzal dicsekszik, hogy ő bizony egy nótát sem ismer, mindig kiderül, hogy legalább annyit tud, mint bárki más. A magyar nóta több kultúrának, ízlésnek, zenei nyelvnek és kornak a találkozásából született műfaj. A bécsi szalonzene, a népzene, a cigányzene és klezmer keveredéséből létrejött, egyedi és összetéveszthetetlen zenei világ, melyet sokan épp kevertsége miatt nem tartottak igazi magyar kultúrkincsnek. A nóta évtizedek óta a magyar ember lelkületének, magyarságának és esszenciájának dalba foglalása.

Az előadásban fellépnek: Éder Enikő, Borbély B. Emília, Kiss Attila, Molnos András Csaba. A zenekar tagjai: Borsos Pál, Dragalina Cristian Csaba, Számtartó Zsolt, Mişcu Traian Mihai, Todor Adalbert.

Az előadásra minden kamaraszínházi bérlet és meghívó érvényes. Jegyek előadás előtt a helyszínen kaphatóak 10 és 15 lejes áron. Az előadást rossz idő esetén későbbi időpontban tartják meg.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.