Győrben kezdi az évet a kamaraszínház

A Gáti Oszkár vezette Menház Színpad idei legizgalmasabb előadásaiként harangozza be az Aradi Kamaraszínház két produkcióját, január 12-én és 13-án a Rudolf Hess tízparancsolatát, illetve a Sex, drugs, gods & rock’n’roll-t. Mindkét előadás – amelyek számos díjban részesültek az évek folyamán – főszerepét Harsányi Attila játssza, rendezője Tapasztó Ernő.

A Sex, drugs, gods & rock’n’roll „pofátlanul menő és szabadon pörgő, a Ponyvaregény és A Wall Street farkasának fílingjét idéző ámokfutás, ugyanakkor egzisztencialista vita, Istennel folytatott per", míg a Hess „a színészi képességek és a szakmai teljesség olyan szintjén áll, ahol már lényegtelen a kérdés, hogy mennyi ebből a technika és mennyi az átélés. Félelmetes, megrázó élmény. A színészi játék sokszínűségét a legteljesebb egyszerűség ellenpontozza".

Az Aradi Kamaraszínház tavaly ezzel a két előadással nyitotta a Menház Színpad 2015/2016-os évadát; volt, aki kikérte magának, volt, aki igazi színháznak nevezte az aradi produkciókat. De egy közös bennük: maximális elismeréssel beszélnek az Aradi Kamaraszínházról, Harsányi Attiláról és a Menház Színpad két évadnyitó előadásáról.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.