Egyasszony az Aradi Kamaraszínházban

Október 19-én, a jövő szerdán 17.30 és 20 órakor az Aradi Kamaraszínház nézői az Egyasszony című monodrámát láthatják Tenki Réka előadásában, a budapesti Orlai Produkció és a Füge koprodukciójaként.

A darab a nagysikerű Péterfy-Novák Éva által könyvként is kiadott blogból jött létre, amelyet Tasnádi István alkalmazott színpadra. Az előadást Paczolay Béla jegyzi rendezőként.

Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált súlyosan mentálisan sérültté. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás. Mácsai Pál a könyvről ezt nyilatkozta: „Minden élet impozáns, ha őszintén mesélik el. Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet.”

Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle.

Az előadás helyszíne az Aradi Kamaraszínház (a Bábszínház épülete). A 17.30 órai előadásra a délutáni teljes bérletek és a diákbérletek érvényesek. A 20 órai előadásra az esti teljes bérletek valamint a meghívók érvényesek. Jegyek a 0721/265-827-es számon vagy az akamara.ro@gmail.com e-mail címen foglalhatók.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.