Díjözön az Aradi Kamaraszínháznak

Tapasztó Ernő és Radu Macrinici nagybányai fesztiváligazgató | Az Aradi Kamaraszínház által közreadott fotó

Tapasztó Ernő és Radu Macrinici nagybányai fesztiváligazgató | Az Aradi Kamaraszínház által közreadott fotó

Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház színész-rendezője az Atelier 30 évfordulós díjat vehette át, Kézdi Imola színésznő a Legjobb női alakítás kategóriában kapott jelölést a Shirley Valentine című előadással az idén harmincadik alkalommal megszervezett nagybányai Atelier színházi fesztiválon. Az aradi Underground nemzetközi színházi seregszemlén a 497 című előadás, az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes koprodukciója elnyerte a fesztivál nagydíját, Tapasztó Alexandra színésznő az aradi sajtódíjban részesült.

Június 7–15. között immár 30. alkalommal szervezték meg Nagybányán a legrégebbi romániai nemzetközi színházi fesztivált, az Ateliert. Az Aradi Kamaraszínház a fesztivál visszatérő vendége, produkciói több mint tíz díjat gyűjtöttek a korábbi években. Idén az aradi társulat legújabb előadását láthatta a közönség: Willy Russel Shirley Valentine című bravúros és szórakoztató darabjában Kézdi Imola Jászai Mari-díjas színésznő lépett a nézők elé, akit a Legjobb női alakítás kategóriában jelöltek díjra. A színházi találkozón az Aradi Kamaraszínház mellett kolozsvári, bukaresti, marosvásárhelyi, valamint olaszországi társulatok léptek fel ízelítőt adva a legújabb színházi irányzatokból.

Kézdi Imola Shirley Valentine szerepében | Fotó: Kiss Bea

Az Atelieren elismerték azoknak az alkotóknak a munkáját is, akik első perctől kezdve vendégei voltak a rangos találkozónak és napjainkban a legtöbbet teszik a romániai színházművészet megismertetéséért, elismertetéséért. Az Atelier 30 évfordulós díjat Tapasztó Ernő színész-rendező, az Aradi Kamaraszínház alapítója kapta meg. A közönség számos jelentős nemzetközi színházi fesztiválon láthatta Tapasztó rendezéseit, amelyekkel rendszerint kiérdemelte a szakma figyelmét. Vezetésével az Aradi Kamaraszínház több tucat díjat nyert romániai, magyarországi és nemzetközi színházi fesztiválokon.

Szakmai elismerésekkel jutalmazták az Aradi Kamaraszínház produkcióit Aradon is, ahol a 497 című táncszínházi performance, az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes koprodukciója elnyerte a 14. Underground Fesztivál nagydíját, csaknem negyven előadás közül érdemelte ki a nemzetközi színházi seregszemle trófeáját. A különleges képi világgal rendelkező darab koreográfiáját Farkas Tamás táncos-koreográfus, a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes vezetője alkotta meg, asszisztensként Farkas Ágnes működött közre. Az előadás zenéjét Gera Gábor szerezte, a látvány pedig Ioan Horga nevéhez fűződik. A rendezés Farkas Tamás koreográfus és Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetőjének közös munkája. A táncosok, azaz a főszereplők pedig Harmati Patrik, László Richárd, Móricz Bence és Varga József voltak.

497 | Fotó: Majnik Zsolt

A május 31. és június 9. között megrendezett Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon díjazták Tapasztó Alexandra színésznőt is. Az Aradi Kamaraszínház tagja kapta az aradi sajtódíjat a The Voyager, avagy Az utazó angyal című előadásban nyújtott alakításáért. Az Aradi Kamaraszínház, a Carousel Színház és a mARTA Cultural Hub közös produkciójának rendezője Theo Herghelegiu.

Tapasztó Alexandra színésznő | Fotó: Gombos Wilhelm Doru

A rovatból ajánljuk:

Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
A gyulai születésű író a díjat „lenyűgöző és látnoki életművének elismeréseként kapja, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.