Díjazták a kamaraszínházat Nagybányán

A legjobb színpadi zene díját nyerte el az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukciója, a Tündéri című előadás a 23. ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon.

A Nagybányán megrendezett szemlén a Tündéri című minimál-szürreál és a szintén akamraszínház által jegyzett Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című radikális stand up tragedy voltak az egyedüli magyar előadások. A fesztiválon többek között román, bolgár, belga, ukrán és francia társulatok vettek részt.

A Theo Heghelegiu kortárs drámájából készült Tüdnéri szereplői Harsányi Attila, Tege Antal és Éder Enikő, zenéjét Éder Enikő és Borsos Pál szerezte, rendezője Tapasztó Ernő. Színpadra állításáért 2013-ban Tapasztó Ernő nyerte a legjobb rendezésért járó díjat a XVII. Nemzetközi Davila-Interfest Stúdiószínházi Fesztiválon, Piteşti-en. A Tündérit akkor összesen három kategóriában jelölték díjra: legjobb előadás (a fesztivál nagydíja), a legjobb díszlet és a legjobb rendezés.

A Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című produkcióban nyújtott alakításáért Harsányi Attila a tavaly Sepsiszentgyörgyön megrendezett ATELIER Fesztiválon elnyerte a Legjobb Férfi alakítás díját.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.