Dankó Pista-díjat kapott Antal Péter [AUDIO]

A díjátadás pillanata | A pécskai önkormányzat által közreadott felvétel

A díjátadás pillanata | A pécskai önkormányzat által közreadott felvételek

Antal Péter pécskai polgármester volt az egyik kitüntetettje a szombaton délután Budapesten tartott Magyarnóta Ünnepnapja nótagála keretében átadott Dankó Pista életmű-díjaknak.

A kitüntetéseket hetedik alkalommal nyújtották át a Musica Hungarica Művészeti Kiadó és a Magyarnóta Szerzők és Énekesek Országos Egyesületének rendezésében – írta közleményében a pécskai városháza sajtóosztálya.

„Úgy gondolom ez nem csak nekem szól, hanem a pécskai, aradi és egyben a szórványban élő magyar embereknek. Mindazoknak, akik azért dolgoznak, hogy ötven év múlva is legyen magyar iskola, magyar szentmise és magyar nóta Pécskán, Arad megyében és egész Erdélyben” – fogalmazott Antal Péter a díj átvételekor, megemlítve a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesületet és annak elnökét, Balta Taics Tündét. Kiemelte Kádár Zsuzsa záhonyi nótaénekest is, akinek segítségével jött létre Pécskán a nagysikerű Anyák Napi Magyarnóta Gála.

A Dankó Pista életmű-díjakat évente osztják ki több kategóriában, a korábbi kitüntettek szavazatai alapján, és Éliás Tibor előadóművész, alapító adja át. Pécska város polgármestere a Magyarnóta Mecénása kategória egyik kitüntetettje, a kultúrában kifejtett tevékenységéért.

Az oklevél és az emlékérem
Az oklevél és az emlékérem

A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban rendezett gálán a műfaj több ismert képviselője lépett színpadra. Az est díszvendége Kalocsai Zsuzsa Jászai Mari-díjas operettprimadonna volt.

„A pécskai cigánysoron”

Ki ne ismerné a „A pécskai cigánysoron nagy a sírás-rívás…” kezdetű nótát, Balla Ignác szerzeményét? De Pécskán a poraiból támasztották fel a valamikor oly híres pécskai cigányzenét. Az Arad megyei, a magyar határhoz közeli kisváros elöljárói 2009-ben úgy gondolták, hogy mentik a menthetőt, és az 50-60 évvel ezelőtti cigánymuzsikusokból, illetve azok leszármazottaiból együttest toboroznak, hogy öregbítsék a pécskai magyar cigányzene hírnevét. Pataky Lehel Zsolt az egyik próbára csöppent be. A riport 2010 februárjában készült a Temesvári Rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

 

A rovatból ajánljuk:

Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
A gyulai születésű író a díjat „lenyűgöző és látnoki életművének elismeréseként kapja, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.