Aradon is keresnek szereplőket Nemes Jeles László új filmjéhez

Új filmjéhez keres szereplőket a Cannes-i Nagydíjas, Golden Globe-díjas és Oscar-díjra jelölt Saul fia rendezője, Nemes Jeles László – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben. A szereplőválogatásra elsősorban 16–24 év közötti lányok és 25–35 év közötti fiúk jelentkezését várják. Színházi képzettség, színpadi tapasztalat nem szükséges.

A castingra négy partiumi és bánsági városban kerül sor, a következő rend szerint:

február 15., 16 órától: Temesvár, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Stúdióterme (Alba Iulia utca 2. szám);

– február 19., 17 órától: Nagyvárad, Szigligeti Stúdió (Moszkva utca 8. szám, Sonnenfeld palota udvara);

– február 22., 17 órától: Szatmárnémeti, G. M. Zamfirescu Művelődési Ház (Transilvania sugárút 3. szám – Szakszervezetek Művelődési Háza);

– február 23., 15 órától: Arad, Aradi Kamaraszínház (Episcopiei utca 15. szám, a Bábszínház épülete).

Regisztrálni a castingpartium@gmail.com címen lehet, ugyanitt további információk is kérhetők.

Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium honlapja szerint február 24-én, szerdán az iskolába is ellátogat Csuja László, a Sunset című készülő új film romániai és ukrajnai szereplőválogatásával megbízott munkatársa, illetve Bíró Árpád Levente, a nagyváradi Szigligeti Színház kommunikációs felelőse, a partiumi térség szereplőválogatásainak szervezője.

Nemes Jeles László Saul fia című filmjét március 11-től vetítik a romániai mozikban.  

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.