Arad megyei diák alakíthatja István királyt a rockopera gyerekváltozatában

István, a király iskolába megy címmel szervezték meg 2019. november végétől azt a Kárpát-medencei válogatót, melynek során tehetséges, 6–16 éves diákok mutatkozhattak be a világhálón, annak érdekében, hogy egy szakemberekből álló zsűri és a közönség szavazatai alapján, kiválasszák azokat az énekeseket, táncosokat, akik majd az István, a király című rockopera gyerekváltozatában lépnek majd fel.

A közismert mű zenéjét Szörényi Levente szerezte, szövegét Bródy János írta Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján. A verseny kiírásban pedig ez olvasható: „A rockopera lehetőséget nyújt arra, hogy megismerjük a középkori Magyarország viselettörténetét, öltözködési és hajviseleti szokásait – de akár annak máig tartó hatásait, túlélését és újra gondolását is. Nemkülönben lehetőség van arra is, hogy bepillantsunk a Szent István-i udvar étkezési szokásaiba, fogásaiba. A kor városai, várai, települései mind a mai napig hordozzák az egykori alapítók nevét.”

A rockopera főszerepét egy Arad megyei hetedik osztályos ifjú tehetség, Szabó Hunor nyerte el.

A május 15-én véget ért versenyen sok erdélyi fiatal is részt vett. A hamarosan István szerepét alakító Hunorra viszont az erdélyi sajtó nem figyelt fel, mivel Gyulán jár iskolába, holott, a határtól nem messze lévő Tőzmiske községhez tartózó Vadászon lakik, szüleivel és testvéreivel együtt.

Van még egy aradi kötődése a vetélkedőnek: Sarolt szerepét a jelenleg Marosvásárhelyen érlő, nyolcadik osztályos Imre Johanna nyerte el, aki Éder Enikő aradi színművész unokahúga.

Bartha Csaba beszélgetett a színpadot már ismerő Szabó Hunorral a Temesvári Rádió Magyar adásának szerdai műsorában. Hallgassa meg az interjút:

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.