A POSZT-on szerepelt a kamaraszínház

Az idei Pécsi Országos Színházi Taalálkozó utolsó előtti napján lépett fel a baranyai megyeszékhelyen az Aradi Kamaraszínház. A társulat Teo Herghelegiu Tündéri című „minimál-szürreálját” adta elő a fesztiválprogramban – tehát versenyen kívül – a rangos magyarországi színházi seregszemlén. A kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukciójában készült előadás rendezője Tapasztó Ernő, a pécsi előadás az eredeti szereposztástól némiképp eltérően került színpadra, Harsányi Attila és Tege Antal mellett Éder Enikő játszott Zsíros Linda helyett.

A zenét Éder Enikő és Borsos Pál szerezte. A Tündéri színpadra állításáért 2013-ban Tapasztó Ernő nyerte a legjobb rendezésért járó díjat a XVII. Nemzetközi Davila-Interfest Stúdiószínházi Fesztiválon, Piteşti-en. A Tündérit akkor összesen három kategóriában jelölték díjra: legjobb előadás (a fesztivál nagydíja), a legjobb díszlet és a legjobb rendezés.

 

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.