A Kultúra lovagja címmel tüntetik ki Sándor Tivadart [AUDIÓ]

A budapesti székhelyű Falvak Kultúrájáért Alapítvány 2019-ben a Kultúra lovagja címmel tünteti ki Sándor Tivadart, az arad-gáji Szent Gizella római katolikus plébániatemplom plébánosát. Az aranymiséjéhez közeledő egyházférfinek a magyar kultúra határon túli ápolása érdekében kifejtett életművét ismerik el ezzel a címmel. A hírt karácsony másodnapján, az általa celebrált ünnepi istentisztelet előtt közölték a díjazottal.

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának döntését Czégé Imre, a gáji katolikus templommal szomszédos református istenháza és gyülekezet lelkipásztora közölte Sándor Tivadarral és híveivel csütörtök délelőtt.

Az 1971 óta szolgáló Sándor Tivadar a hívek lelki gondozása mellett a magyar kultúra és oktatás önzetlen támogatója. A hetvenes években megmentette az enyészettől a 18. századi aradi pestisjárvány idején emelt, a kommunizmusban lebontott fogadalmi Szentháromság-szobor talapzatának köveit, amelyek a szentpáli templom oltárköveit képezik azóta. Az 1989-es rendszerváltás után többek között támogatta a Szentháromság-szobor és a Szabadság-szobor restaurálását és visszaállítását, emlékművet állíttatott a gáji temetőben nyugvó második világháborús magyar honvédoknak, bentlakást tartott fenn a vidéki diákoknak, akikkel a gáji iskola magyar tagozatának létszámgondjait enyhítette, amíg meg nem szüntették a felső tagozaton a magyar oktatást. A kultúra lovagja címet meglepetéssel fogadta.

Sándor Tivadar plébános január 18-án veszi át Budapesten a Kultúra lovagja kitüntetést. Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt helyszíni összeállítását, amely a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült:

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.