Víz nélkül mentek tüzet oltani

(Illusztráció) (Illusztráció)

Botrányba fulladt egy tűzoltás az Arad megyei Sajtényban (Şeitin), miután a helyi önkéntes tűzoltók üres tartályú rohamkocsival érkeztek egy felgyulladt házhoz. Mire a szomszédos települések alakulatai megérkeztek, a ház porrá égett, ezért a sajtényi polgármesteri hivatal vizsgálatot indított az ügyben. A vizsgálatból kiderült, hogy a ház tulajdonosa véletlenül benzint vagy gázolajat öntött ki a földre, amitől a kályha lángra kapott. Az oltás két órát vett igénybe, a lángok pedig lakhatatlanná tették a házat. Mircea Totorean polgármester furcsa magyarázatként a Mediafaxnak elmondta, a tűzoltó kocsi mégsem teljesen „szárazon” vonult ki, kb. 2500 liter víz volt a tartályban, de a híváskor esett a nyomás a rendszerben, ezért nem tudták feltölteni a kocsit. Inkább félig üresen vonultak ki. A polgármester elmagyarázta, a községnek nincs fedett garázsa a tűzoltókocsinak, a téli befagyás elkerülése végett nem töltötték fel a kocsi tartályát.

(irházi)

A rovatból ajánljuk:

Virágvásár a Tököli téren – szombaton nemzetiségi néptáncbemutatóval [KÉPGALÉRIA]
Szombaton 18 órától az Arad megyei nemzetiségek néptáncegyüttesei lépnek fel.
Parkolóhelyek Aradon: csináld magad!
Magad ura, ha szolgád nincsen...
Napok óta trágyaszag keseríti meg az aradiak és a vonzáskörzetben élők mindennapjait
Mezőgazdasági munkálatok lehetnek a bűz terjengése mögött.
Aranysakálok tartanak rettegésben egy újaradi lakóövezetet
Ezek a vadállatok már többen vannak Romániában, mint a medvék és a farkasok együttvéve.