Tócsakátyúzás

A felvétel ma délben készült a Liget szélén, a M. Costin utcában, ahol a foltozó autó a vízzel teli kátyúkba spriccelte a bitument, majd szórta rá az apró, zúzott köveket. Ami nyilván, néhány napig tart csak. Hogy honnan a víz az útpadka mellett, amikor napok óta nem esett az eső? A Polaris locsoló- és utcaseprő-kocsijai itt veszik fel a vizet, s közben úszik ott minden. Hasonlóan, esőben foltozott ugyanez az autó a mosóczi felüljáró mellett is.

(Kép,szöveg: Irházi János)

A rovatból ajánljuk:

Városi freskók díszítik Arad egyre több épületét
A Citizenit Egyesület kezdeményezésére „dobták fel” a városképet kortárs utcai művészek.
„Kutyanépszámlálás” kezdődik Aradon
A cél a kóbor állatok számának csökkentése és a felelős kutyatartás népszerűsítése.
Hulladékszigetek, szeméthegyek
Aradon egyre több helyen helyezik üzembe az úgynevezett digitális hulladékszigeteket, de úgy látszik, a lakosság egy része nincs felkészülve azok civilizált használatára.
Villámlátogatást tett Aradon a miniszterelnök, a sajtó kizárásával
A hőerőműnél, az aradi várban és a régi gáji laktanyában tett látogatást Ilie Bolojan.
Sajátjukként használták egyesek a közösségi kerékpárokat, meg eladni is próbáltak közülük
297 esetben nem adták vissza időben a bicikliket, 45-öt már sikerült visszaszerezni.
Kiszáradt a zöldtetős buszmegálló, szándékos rongálást gyanít a városháza
A polgármesteri hivatal szabotázst gyanít, ezért vizsgálatot rendelt el.