Több mázsányi szemét maradt a határátkelők környékén az ünnepi forgalom után

Ez marad az átutazók után | Fotó: DRDP

Ez marad az átutazók után | Fotó: DRDP

Több száz zsáknyi szemét maradt a román–magyar határátkelők környékén román oldalon az ünnepi forgalom után, ezt a határátkelésre várakozó román állampolgárok okozták – írta csütörtökön az illetékesek tájékoztatása alapján az Agerpres.

A nagylaki polgármesteri hivatal és a temesvári regionális útügyi igazgatóság (DRDP) képviselői közölték: időbe telik, míg olyan sok embert tudnak mozgósítani, ahány képes összeszedni a nagylaki országúti és a nagylaki autópálya-határátkelők környékén az út szélén hagyott hulladékot.

Ladislau Vaș, a határ menti Arad megyei kisváros alpolgármestere szerint súlyos problémával állnak szemben, mely az ünnepek és a nyári szabadságolások után jelentkezik, amikor sok román állampolgár érkezik vagy távozik az országból. Elmondta: a szemétgyűjtési akcióba a diákokat is bevonják, eddig két utánfutónyi hulladékot gyűjtöttek össze. Az elöljáró szerint a nagy mennyiségű hulladéknak nemcsak az összegyűjtése, hanem a tárolása is gondot okoz az önkormányzatnak.

A temesvári útügyi igazgatóság alkalmazottai is több száz zsák szemetet szedtek össze a nagylaki határszakaszhoz vezető közutakról. Az A1-es autópályáról három nap alatt 450, szerdán 350 zsák hulladék gyűlt össze – közölte Alina Sabou szóvivő a hírügynökséggel.

A hatóságok szerint az Arad megyei határszakaszon felhalmozódó nagy szemétmennyiséghez a Nagylaknál órákig kilépésre várakozó kamionosok is hozzájárulnak.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Városi freskók díszítik Arad egyre több épületét
A Citizenit Egyesület kezdeményezésére „dobták fel” a városképet kortárs utcai művészek.
„Kutyanépszámlálás” kezdődik Aradon
A cél a kóbor állatok számának csökkentése és a felelős kutyatartás népszerűsítése.
Hulladékszigetek, szeméthegyek
Aradon egyre több helyen helyezik üzembe az úgynevezett digitális hulladékszigeteket, de úgy látszik, a lakosság egy része nincs felkészülve azok civilizált használatára.
Villámlátogatást tett Aradon a miniszterelnök, a sajtó kizárásával
A hőerőműnél, az aradi várban és a régi gáji laktanyában tett látogatást Ilie Bolojan.
Sajátjukként használták egyesek a közösségi kerékpárokat, meg eladni is próbáltak közülük
297 esetben nem adták vissza időben a bicikliket, 45-öt már sikerült visszaszerezni.
Kiszáradt a zöldtetős buszmegálló, szándékos rongálást gyanít a városháza
A polgármesteri hivatal szabotázst gyanít, ezért vizsgálatot rendelt el.