Tízezer aláírás a két felüljáró befejezésére [VIDEÓ]

DSCF1129[1]Az aradi PDL aláírásgyűjtést kezdeményezett a körgyűrűn lévő két felüljáró munkálatainak befejezésére, s azon még ők is meglepődtek, hogy néhány nap leforgása alatt tízezer aláírást sikerült összegyűjteni. Önkéntesek ma is folytatták az aláírások gyűjtését a körgyűrűn, a kát vasúti átkelő közelében. Az USL-kormány hatalomra jutását követően, egyik első intézkedése volt, hogy megvonja a finanszírozást a munkálatokról, ráadásul az USL aradi szenátorai, képviselői sem hajlandóak pénzért lobbizni Bukarestben. A forgalom pedig a körgyűrűn tragikus. Tegnap hétkilométeres kocsisor araszolt, ma, ottjártunkkor a sor hossza „csak” 4-5 kilométer volt, a sofőrök dühükben dudálnak, ordibálbnak, szidják a kormánt, amelyik nem akarja lezárni a munkálatokat. Főként, hogy erre már a PDL által kitett tábla is „figyelmezteti” őket. Egy ilyen forgalmas napon a körgyűrűn körülbelül 50 perc alatt lehet csak áthaladni, de az idő attól is függ, mennyit kell várakozni a vasúti sorompóknál. Ma délelőtt Gheorghe Falcă polgármester és Eusebiu Pistru képviselő a helyszínen mutatta meg az összegyűjtött aláírásokat, amelyeket elküldenek a kormánynak, s határozottan felszólították az USL parlamenti képviselői, tegyenek végre valamit a város érdekében. A kürtösi útnál lévő felüljáró 80 százalékban készült el, a világosi útnál lévő pedig 60 százalékban. Hogy milyen pokoli viszonyok uralkodnak a körgyűrűn, abból rövid izelítőt itt nézhetnek meg:http://youtu.be/VHUvzlPNqSA
(irházi)
DSCF1130[1]
DSCF1137[1]

A rovatból ajánljuk:

Aranysakálok tartanak rettegésben egy újaradi lakóövezetet
Ezek a vadállatok már többen vannak Romániában, mint a medvék és a farkasok együttvéve.
Új módszerrel próbálkozik megoldani a „varjú-kérdést” az önkormányzat
A madarak megkeserítik a központban lakók életét. Lézer- és ultrahangalapú riasztórendszert telepítenének, hogy elriasszák a varjakat.
Silány minőségű munka – porlad a beton, mállik a burkolatfestés az új hídon [VIDEO]
Két hónap sem telt el a használatba adása óta, de máris jelentkeztek a problémák a létesítményen.
„Párnaháború” a megyei kórházban: lekezelően bántak a betegekkel az alkalmazottak
Egy esetben az őr ráförmedt a sürgősségin várakozó betegre, amiért az elfoglalta a székét.
Autóra omlott egy fal a megbékélési park szomszédságában
Vasárnap este dőlt ki egy téglafal, szerencsére senki nem sérült meg.