Rádrótozták a román zászlót a Felsőtemető kapujára

Elképesztő és meghökkentő látvány fogadja most Aradon a Felsőtemetőbe (Eternitatea) érkezőket: a vaskapura rádrótozták a román nemzeti lobogót. Dicséretes a nemzeti öntudat, csakhogy temetők bejáratára nem szokás kitűzni az ország zászlaját. Sőt, nem csak nem szokás, hanem törvényellenes is. Utánanéztem: a román nemzeti zászló használatát szabályozó 2001-es kormányrendeletben egyetlen, felsorolt kategóriába sem lehet beilleszteni a temetőt. A lobogót kötelező közintézmények, állami hivatalok és hatóságok pártok, iskolák, polgármesteri hivatalok stb. bejáratához kitűzni. Az egyik cikkely szerint cégek (valamint magánszemélyek) is kirakhatják, de kizárólag a cég székhelyénél. Vagyis a temetőt üzemeltető községgazdálkodási vállalat (GCA) valóban kiteheti a zászlót, de csak a cég székhelyéhez. Az pedig nem a temetőnél van, hanem a belvárosban. Másfelől pedig, ha már ennyire hazafiak, akkor ugyan miért nem csavaroztak már fel a kapusoszlopra egy tisztességes zászlótartót, micsoda dolog ez a hányaveti drótozás? Amúgy a trikolór az Alsótemetőnél is lengedezik, de ott legalább zászlótartóban. Mert „véletlenül” volt ilyen a kapu mellett. Fekete, gyászzászlónak fenntartva.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Városi freskók díszítik Arad egyre több épületét
A Citizenit Egyesület kezdeményezésére „dobták fel” a városképet kortárs utcai művészek.
„Kutyanépszámlálás” kezdődik Aradon
A cél a kóbor állatok számának csökkentése és a felelős kutyatartás népszerűsítése.
Hulladékszigetek, szeméthegyek
Aradon egyre több helyen helyezik üzembe az úgynevezett digitális hulladékszigeteket, de úgy látszik, a lakosság egy része nincs felkészülve azok civilizált használatára.
Villámlátogatást tett Aradon a miniszterelnök, a sajtó kizárásával
A hőerőműnél, az aradi várban és a régi gáji laktanyában tett látogatást Ilie Bolojan.
Sajátjukként használták egyesek a közösségi kerékpárokat, meg eladni is próbáltak közülük
297 esetben nem adták vissza időben a bicikliket, 45-öt már sikerült visszaszerezni.
Kiszáradt a zöldtetős buszmegálló, szándékos rongálást gyanít a városháza
A polgármesteri hivatal szabotázst gyanít, ezért vizsgálatot rendelt el.