Három Arad megyei település a civilgondnok-programban

A temesvári Szórvány Alapítvány és az Integratio Alapítvány közösen indította el idén augusztusban a Civilgondnok-szolgálat a multietnikus közösségek fejlődéséért elnevezésű projektet.

A projekt célkitűzése felhívni a helyi hatóságok figyelmét az interetnikus kommunikáció kérdésére, illetve olyan civilgondnokok képzése, akik meg tudják mozgatni a helyi közösséget a veszélyeztetett csoportok befogadásának irányába.

Három-három Temes és Arad megyei települést választottak ki, amelyekben legalább két számottevő etnikai közösség él, ezek közül az egyik a roma közösség: Újmosnicát, Bálincot és Szapáryfalvát, illetve Vingát, Tőzmiskét és Zimándújfalut. Ezekről a településekről egy-egy civilgondnokot alkalmaznak november elsejével kezdődően egy évre, akiknek október 10–11-én és 17–18-án intenzív felkészítést is tartottak a közösségszervezési munkáról, a különböző etnikai csoportok közötti párbeszédről.
 

 

A rovatból ajánljuk:

Aranysakálok tartanak rettegésben egy újaradi lakóövezetet
Már többen vannak, mint a medvék és a farkasok együttvéve.
Új módszerrel próbálkozik megoldani a „varjú-kérdést” az önkormányzat
A madarak megkeserítik a központban lakók életét. Lézer- és ultrahangalapú riasztórendszert telepítenének, hogy elriasszák a varjakat.
Silány minőségű munka – porlad a beton, mállik a burkolatfestés az új hídon [VIDEO]
Két hónap sem telt el a használatba adása óta, de máris jelentkeztek a problémák a létesítményen.
„Párnaháború” a megyei kórházban: lekezelően bántak a betegekkel az alkalmazottak
Egy esetben az őr ráförmedt a sürgősségin várakozó betegre, amiért az elfoglalta a székét.
Autóra omlott egy fal a megbékélési park szomszédságában
Vasárnap este dőlt ki egy téglafal, szerencsére senki nem sérült meg.