Győztest hirdettek az Európa Kulturális Főváros-verseny logópályázatán

logo arad 2021Tizenhárom pályamű közül választották ki azt a logót, amelynek az égisze alatt fut majd Arad pályázata a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa-címért. Az eredményhirdetést csütörtök délelőtt tartották a városházán az önkormányzat és az Arad Európa Kulturális Fővárosa – 2021 Egyesület képviselői. Az emblémákat a Cătălin Lazurcă (a helyi tanács kulturális bizottságának elnöke), Szabó Balázs (web designer), Călin Man (a Kinema Ikon projekt kezdeményezője) és Claudiu Ionescu (a Vlaicu-egyetem formatervező szakának tanára) alkotta zsűri bírálta, és Sorin Neamţu mellékelt pályamunkáját találta a legjobbnak. A nyertes Temesvár Nyugati Egyetem képzőművészeti karának végzettje, mesterfokozatú diplomát festészetből szerzett. Az általa tervezett logóban a piros szín az ipartörténetet és a gazdasági élénkséget jelképezi, a sárga a „barátságos, élhető város” színe, a kék a kulturális gazdagságra, a hagyományokra és a nemzeti sokszínűségre utal, a szürke a modern dolgok és az újítás iránti nyitottságot tükrözi, míg a zöld a környezetbarát várost jelöli. A győztes fáradozását 10 ezer lejjel jutalmazza az egyesület, illetve a város az adófizetők pénzéből (a Temesvári Rádió híre szerint díját felajánlotta az egyesületnek az EKF-pályázat sikere érdekében). A pályázat kiírás kabalaállat megtervezéséről is szólt, ám a zsűri egyik beérkezett pályamunkát sem tartotta érdemesnek, így annak a beküldési határidejét meghosszabbították augusztus 15-ig.

A rovatból ajánljuk:

Duguláselhárítás: felelőtlen vécéhasználatra panaszkodik a vízművek
Havonta több tucat tonna hulladékot – főleg nedves törlőkendőket és textíliákat – szednek ki a szennyvízvezetékekből.
Fogatos hazafi
Aradon tilos igavonó állat által húzott járművekkel közlekedni a közutakon, ezért közel kétezer lejre büntették meg a fiákerest.
Szerelmespárok lakatok százaival aggatták tele a gyalogoshíd korlátját
Vannak helybeliek, akik szép szokásnak nevezik, mások a híd szerkezete miatt aggódnak.
Kelendő a virág – csakhogy közterekről lopkodják
A zöldövezetek rongálásáért akár 1000 lejes pénzbírság is kiszabható.
Román–magyar egymásrautaltság Aradon
A március 15-i eső közös ernyő alá kényszerítette a meghívottakat.
Fogadj örökbe egy zöldövezetet! Kampányt indít az aradi önkormányzat
A jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy két évig gondozzák az „adoptált” területet.