Fogadj örökbe egy zöldövezetet! Kampányt indít az aradi önkormányzat

zöldövezet

Bármilyen zöldövezet szóba jöhet | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Az aradi önkormányzat felhívással fordul a lakókhoz, de elsősorban a lakótársulati egyesületekhez, hogy fogadjanak örökbe egy-egy zöldövezetet.

Összesen 39 olyan közterületet jelölt meg a polgármesteri hivatal, amely a Fogadj örökbe egy zöldövezetet! elnevezésű kampány keretében „gazdára találhat”. Körfogalmak, sétányok, virággruppok, köröndök és egyéb olyan zöldövezet céljára kialakított utcaszakaszok szerepelnek a listán, amelyek valamilyen oknál fogva nem töltik be rendeltetési céljukat.

Az ötletgazda Călin Bibarț aradi polgármester szerint nem a közterületfenntartással járó munkát szeretnék kiadni, hanem a közterületek iránti nagyobb felelősségérzetet szeretnék növelni a városszépítési akcióval.

Bárki jelentkezhet, hogy „adoptáljon” egy zöldövezetet, de elsősorban jogi személyekre, különösképpen a tulajdonos- vagy lakótársulási egyesületekre számítanak.

Az érdeklődőknek először is a városháza honlapján található formanyomtatványt kell kitölteniük, majd miután jóváhagyták a kérvényt, együttműködési megállapodást köt a jelentkező és az önkormányzat. Ezt követően választhatják ki a zöldövezetet, amelyet gondozni szeretnének, de legalább két tervet kell benyújtani arra vonatkozóan, hogy milyenre szeretnék alakítani a területet: fel kell tüntetni, hogy füvesítenek vagy sem, milyen növényeket (virágokat, fákat stb.) ültetnek és milyen távolságra, azok nem zavarják-e majd hosszú távon a szomszédos épületeket, ha vannak ilyenek.

Valamennyi költséget az „örökbefogadónak” kell állnia, és vállalnia kell, hogy legalább két évig gondozza – öntözi, nyírja, takarítja, rongálás esetén helyreállítja – a rábízott területet.

„Biztos vagyok benne, hogy sok jelentkező lesz, mert már eddig is sokan jelezték, hogy szívesen gondoznának egy-egy zöldövezetet, de eddig nem volt szabályozás rá, ezért dolgoztuk ki ezt a módszert. Ennek köszönhetően Arad egy szebb, zöldebb város lesz” – idézte a polgármesteri hivatal sajtóközleménye Călin Bibarțot.

  • Az érdeklődők a városrendezési, fejlesztési és közhasznú szolgáltatások osztályához fordulhatnak bővebb információkért. Telefonszám: 0257/281–850, 261-es mellék, e-mail: pma@primariaarad.ro.

A rovatból ajánljuk:

Új módszerrel próbálkozik megoldani a „varjú-kérdést” az önkormányzat
A madarak megkeserítik a központban lakók életét. Lézer- és ultrahangalapú riasztórendszert telepítenének, hogy elriasszák a varjakat.
Silány minőségű munka – porlad a beton, mállik a burkolatfestés az új hídon [VIDEO]
Két hónap sem telt el a használatba adása óta, de máris jelentkeztek a problémák a létesítményen.
„Párnaháború” a megyei kórházban: lekezelően bántak a betegekkel az alkalmazottak
Egy esetben az őr ráförmedt a sürgősségin várakozó betegre, amiért az elfoglalta a székét.
Autóra omlott egy fal a megbékélési park szomszédságában
Vasárnap este dőlt ki egy téglafal, szerencsére senki nem sérült meg.