Ez is ritka: utcára vonultak a polgármesterek

Emberemlékezet óta nem fordult elő (talán nem csak Aradon), hogy az elöljárók vonuljanak az utcára tüntetni, de hétfőn az Arad megyei nemzeti liberális párti polgármesterek és alpolgármesterek ezt a módját választották a tiltakozásnak.

A választott tisztségviselők a szociálliberális (PSD–ALDE) kormány adóreformja ellen emelték fel a szavukat, mert a helyi önkormányztaok jelentős bevételtől esnek el január elsejétől, a személyi jövedelemadó 16-ról 10 százalékra való csökkentése miatt. Mint megírtuk, a szintén ellenzéki Iustin Cionca megyei tanácselnök hétvégi közleményében „adóügyi mészárlásnak” nevezte a kormány adópolitikáját, és megkongatta a vészharangot, hogy Arad megye több mint 35 millió euróval kevesebből gazdálkodhat jövőre emiatt; ez természetesen a települések költségvetés-kiegészítését is hátrányosan érinti majd.

A megyeszékhely központjában felvonuló két-háromtucatnyi elöljáró egy memorandumot is megfogalmazott, melyeb az azsja-csökkentés visszavonását kérik, a jegyzéket pedig átadták a kormány területi képviselőjének, Florentina Horgea prefektusnak.

A rovatból ajánljuk:

Aranysakálok tartanak rettegésben egy újaradi lakóövezetet
Már többen vannak, mint a medvék és a farkasok együttvéve.
Új módszerrel próbálkozik megoldani a „varjú-kérdést” az önkormányzat
A madarak megkeserítik a központban lakók életét. Lézer- és ultrahangalapú riasztórendszert telepítenének, hogy elriasszák a varjakat.
Silány minőségű munka – porlad a beton, mállik a burkolatfestés az új hídon [VIDEO]
Két hónap sem telt el a használatba adása óta, de máris jelentkeztek a problémák a létesítményen.
„Párnaháború” a megyei kórházban: lekezelően bántak a betegekkel az alkalmazottak
Egy esetben az őr ráförmedt a sürgősségin várakozó betegre, amiért az elfoglalta a székét.
Autóra omlott egy fal a megbékélési park szomszédságában
Vasárnap este dőlt ki egy téglafal, szerencsére senki nem sérült meg.