Erődemonstráció a román nemzeti ünnepen

A helyi román potentátok által „a nagy egyesülés bölcsőjének” nevezett Aradon már napok óta a román nemzeti ünnepre és a Gyulafehérváron az Ó-Románia és Erdélyi egyesülését egyoldalúan kinyilvánító népgyűlés századik évfordulójára való készülődés járta át a közéletet.

A fő rendezvényt szombaton reggel fél kilenckor kezdték a városháza mögötti Mihai Eminescu- (volt Salacz Gyula-) parkban, az alkotójáról Rafiroiu-keresztként emlegetett első világháborús emlékműnél. (A világégés áldozatainak tiszteletére 1936-ban emelt műkő-kereszt eredetileg a Hegyalja téren állt, de a kommunista hatóságok lebontották, és a gáji ortodox kolostor őrizte darabjait, míg a rendszerváltás után ismét köztéren állíthatták fel.)

Az ünnepség „szűk körben”, a honvédelmi és a belügyi alakulatok, valamint az Arad megyei honatyák, a kormány területi, továbbá a megyei és a helyi önkormányzat képviselői jelenlétében zajlott. Timotei Seviciu ortodox érsek áhítata után elhelyezték koszorúikat a román hősök emlékművénél a politikai pártok és a helyi közigazgatás tisztségviselői, valamint a különböző veterán- és forradalmárszevezetek jelenlévő tagjai. A megyei tanács elnöke, Iustin Cionca és a város polgármestere, Gheorghe Falcă nem volt jelen, mert a gyulafehérvári ünnepségeken vesznek részt; helyettük Sergiu Bîlcea alelnök, illetve Călin Bibarț és Bognár Levente alpolgármesterek koszorúztak (szándékosságból vagy sem, de a magyar alpolgármester nevét nem mondta be a felsoroláskor a konferálással megbízott katonatiszt).

A román elöljárók magyar nemzeti ünnepeken
való részvétele viszonzásaként az RMDSZ-es 
tisztségviselők is koszorúztak

Az alföldön szokatlan, mínusz kilenc Celsius-fokos hidegben zajlott ünnepség komolyságát és katonás szigorát ellensúlyozta a parkban berendezett karácsonyi vásár díszlete. A koszorúk elhelyezése után a jelenlévőket a főutcára invitálták, ahol már érdeklődők is gyülekeztek, hogy megtekintsék a várban működő helyőrség, a különleges erők, a csendőrség, rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat bevonásával rendezett, erődemonstrációt idéző felvonulást a városközpontban.

Vasilica Damian alprefektus és Florentina Horgea prefektus koszorúz
Karácsonyi díszlet
Trikolór minden mennyiségben
Kezdődik a parádé
Megbénították a várost

A rovatból ajánljuk:

Aranysakálok tartanak rettegésben egy újaradi lakóövezetet
Aggasztóan megnőtt a számuk, már több egyedet számlálnak, mint a medvék és a farkasok együtt.
Új módszerrel próbálkozik megoldani a „varjú-kérdést” az önkormányzat
A madarak megkeserítik a központban lakók életét. Lézer- és ultrahangalapú riasztórendszert telepítenének, hogy elriasszák a varjakat.
Silány minőségű munka – porlad a beton, mállik a burkolatfestés az új hídon [VIDEO]
Két hónap sem telt el a használatba adása óta, de máris jelentkeztek a problémák a létesítményen.
„Párnaháború” a megyei kórházban: lekezelően bántak a betegekkel az alkalmazottak
Egy esetben az őr ráförmedt a sürgősségin várakozó betegre, amiért az elfoglalta a székét.
Autóra omlott egy fal a megbékélési park szomszédságában
Vasárnap este dőlt ki egy téglafal, szerencsére senki nem sérült meg.