A hivatal falai között csendben zajló, de hatalmas botrány tört ki Aradon, miután kiderült, hogy a Vörös Ökörtől Újarad végéig haladó, most még épülő kerékpárút elkészült szakaszaiból is használhatatlan szlalom pálya lett. A botrány túllihegéséből azonban használható kerékpárút még nem lesz, ezért Bognár Levente alpolgármester kicitálta a helyszínre a tervezőt, hogy élőben mutassa meg, mi lett a papírra vetett rajzokból. Mert a jelek szerint a tervek „látatlanban”, helyszíni terepismeret nélkül készültek el, a kivitelező pedig csak azt végezte el, amit a papíron látott. Más kérdés, hogy a kerékpárút aszfaltozásánál az első lámpaoszlopnak ütközve, le kellett volna álljanak, amíg a szükséges korrekciók megtörténnek.
– Megpróbálunk most legalább valamiféle megoldást találni, mert azt mindannyian látjuk, hogy enyhén szólva is hiányzik a korreláció a tervek és a helyszín között – mondta az Aradi Híreknek az alpolgármester.
A Vörös Ökörtől Újaradon a Szentháromság-szoborig elsétálva nem csak elszomorító, hanem tragikomikus helyzeteket is láttunk. A kedvenc: Újaradon a kivitelező szemrebbenés nélkül körbeaszfaltozott egy fát, amelyik pontosan a kerékpárút közepén található.
De körbeaszfaltoztak több tucatnyi lámpaoszlopot is, újonnan felállított felsővezeték-tartó oszlopot, szintén most kihelyezett jelzőlámpát, sőt, több helyen a kerékpárutat jelző tábla oszlopát egyszerűen az amúgy is keskeny út széléhez közel biggyesztették. A Vörös Ökör és az újaradi híd közötti szakasz is hemzseg az oszlopoktól, de még ennél is rosszabb, hogy a keskeny járdát a gyalogosok és a kerékpárosok közösen kellene használják, ami nem csak képtelenség, hanem balesetveszélyes is.
A lényeg, hogy félig-meddig elkészült egy használhatatlan kerékpárút, amellyel egyelőre, csúnyán átverték az újaradiakat. Hogy mikor javítják ki a hibákat, arra senki nem tud választ adni, hisz egy tisztességes kerékpárúthoz több tucat villany- és tartóoszlopot kellene elköltöztetni, amire jó ideig biztos nem lesz pénz, ráadásul a munkálatok idejére ismét le kellene állítani a villamosközlekedést.
Irházi JánosÁlkerékpárúttal átvert újaradiak

Irházi JánosA rovatból ajánljuk:
Városi freskók díszítik Arad egyre több épületét
A Citizenit Egyesület kezdeményezésére „dobták fel” a városképet kortárs utcai művészek.
„Kutyanépszámlálás” kezdődik Aradon
A cél a kóbor állatok számának csökkentése és a felelős kutyatartás népszerűsítése.
Hulladékszigetek, szeméthegyek
Aradon egyre több helyen helyezik üzembe az úgynevezett digitális hulladékszigeteket, de úgy látszik, a lakosság egy része nincs felkészülve azok civilizált használatára.
Villámlátogatást tett Aradon a miniszterelnök, a sajtó kizárásával
A hőerőműnél, az aradi várban és a régi gáji laktanyában tett látogatást Ilie Bolojan.
Sajátjukként használták egyesek a közösségi kerékpárokat, meg eladni is próbáltak közülük
297 esetben nem adták vissza időben a bicikliket, 45-öt már sikerült visszaszerezni.
Kiszáradt a zöldtetős buszmegálló, szándékos rongálást gyanít a városháza
A polgármesteri hivatal szabotázst gyanít, ezért vizsgálatot rendelt el.