300 ezer lejjel több víz folyt ki

A városi önkormányzat holnapi, keddi ülésének napirendjén szereplő költségvetés-kiegészítésből kiderül, hogy Arad ivókútjai, utcai kútjai, szökőkútjai 300 ezer lejjel több vizet használtak el a vezetékes rendszerből, mint amennyit a célra előirányoztak, s a számlát ki kell egyenlíteni a vízműveknek (CAA). A túlfogyasztás főként az utcai kutaktól, ivókutaktól származhat, de a város ellenőrizhetné azt is, mennyi vizet pocsékolnak a Polaris utcaseprő, locsolókocsijai amikor a Liget szélén lévő kútnál feltöltik tartályaikat. A szökőkutak a legkevésbé "bűnösek", mert ezek zárt rendszerben forgatják a vizet.

(ij)

A rovatból ajánljuk:

Városi freskók díszítik Arad egyre több épületét
A Citizenit Egyesület kezdeményezésére „dobták fel” a városképet kortárs utcai művészek.
„Kutyanépszámlálás” kezdődik Aradon
A cél a kóbor állatok számának csökkentése és a felelős kutyatartás népszerűsítése.
Hulladékszigetek, szeméthegyek
Aradon egyre több helyen helyezik üzembe az úgynevezett digitális hulladékszigeteket, de úgy látszik, a lakosság egy része nincs felkészülve azok civilizált használatára.
Villámlátogatást tett Aradon a miniszterelnök, a sajtó kizárásával
A hőerőműnél, az aradi várban és a régi gáji laktanyában tett látogatást Ilie Bolojan.
Sajátjukként használták egyesek a közösségi kerékpárokat, meg eladni is próbáltak közülük
297 esetben nem adták vissza időben a bicikliket, 45-öt már sikerült visszaszerezni.
Kiszáradt a zöldtetős buszmegálló, szándékos rongálást gyanít a városháza
A polgármesteri hivatal szabotázst gyanít, ezért vizsgálatot rendelt el.