Xabi Garage: ahol a játékok újjászületnek [AUDIO]

Molnár Csaba

Molnár Csabának a játkautógyűjtés mellett a programszervezés is a szenvedélyévé vált | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Gyerekkora óta rajong a kisautókért, az 1980-as évektől pedig tudatosan gyűjti a különböző modelleket az aradi Molnár Csaba. Mi több, bevallása szerint sokakat „megfertőzött” ezzel a szenvedélyével, úgyhogy ma már egész közösséget alkotnak a Maros-parti városban a különböző játékokat – autókat, mesefigurákat, szuperhősöket – gyűjtők.

Molnár Csabának több ezer darabos, de folyamatosan változó kollekciója van, melynek az értékét nehéz felbecsülni, mert mint mondja: van, amelyik eszmeileg ér sokat, míg másiknak a reálértéke a nagyobb, sőt van, hogy egy eredeti csomagolás drágább, mint a sorozatgyártmányban készült kisautó.

De nem mindig a pénz a lényeg, van, hogy a gyűjtők, akik tudják, kinek, mi a kedvence, egymás közt beszerzési áron adják-veszik a darabokat, vagy csak simán csereberélnek.

A börzék szervezésével is foglalkozó Molnár Csaba hosszú évek óta jelen van a közösségi médiában a Xabi Garage nevű oldallal, de a virtuális klub tavaly fizikai formát öltött: egy használaton kívüli gyárépületben bérelt helyiségben létrehozta a Xabi Garage Egyesületet, és különböző rendezvényekkel: használt könyv- és bakelitlemez-vásárral, hagyományőrző bemutatókkal, játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal színesíti az aradiak hétvégéit.

Pataky Lehel Zsolt a klubhelyiségben kereste fel Molnár Csabát, akit a játékgyűjtő szenvedélyéről és a különböző közösségi programokról kérdezett. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

 

 

A rovatból ajánljuk:

Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.
Farsangi buszjárat az Expóra
Idén február 14-én tartják meg a hagyományos aradi magyar farsangi bált az Expo kiállítási központban.
Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.