Több mint százezer aradinak van Facebook oldala

A Facebook romániai forgalmát hivatalosan nyomon követő Facebrands.ro és Facebrands PRO bejelentette, hogy az országban a felhasználók száma (=oldallal rendelkezők) elérte és meghaladta a 7 milliót. Arad nem panaszkodhat, mert a megyében több mint százezren regisztráltak a közösségi hálón, s ebben a tekintetben hasonló szinten áll, többek között Kolozsvárral, Craiovával, Temesvárral. A regisztrálók 94 százaléka jelölte meg a városát is. Tavaly a Facebook-felhasználók száma 25 százalékkal növekedett, első helyen Bukarest áll 1,43 millió oldallal.

A rovatból ajánljuk:

December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.