Több mint ötszáz italt neveztek a gyulai pálinkafesztiválra

Ötszáztizenegy tételt neveztek be a XVI. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztiválra, amelyet idén április 17. és 19. között rendeznek meg Gyulán – tájékoztatta Lovász Sándor főszervező csütörtökön az MTI-t.

Magyarország mellett Örményországból, Romániából, Szerbiából, Abháziából és Szlovákiából is neveztek pálinkákat és likőröket a versenyre. Tavaly összesen 660 tételt küldtek be a versenyzők, a korábbi években ennél is több nevezés érkezett.

Lovász Sándor és Lovassy György versenyigazgató közölte: csütörtökön a 21 tagú zsűri megkezdte a párlatok „érzékszervi előzsűrizését”. Ekkor kiszűrik azokat a tételeket, amelyekről például már szaglás alapján megállapítható, hogy „nem ütik meg a mércét” – magyarázták. Ez a folyamat pénteken befejeződik. A pálinkafesztivál keretében megrendezendő IV. Pálinka Világkupa eredményhirdetése április 18-án lesz a gyulai vár udvarán. Zalai Mihály, a Békés megyei Önkormányzat elnöke és Lovász Sándor a közelmúltban írták alá azt a megállapodást, amely szerint a fesztiválon kiválasztják Békés megye pálinkáját, amely egy évig a kereskedelmi forgalomban a palackján viselheti a megyei címert.

Az évről évre mintegy húszezer látgatót vonzó gyulai pálinkafesztivál a magyar gyümölcs népszerűsítésére törekszik, idén díjazzák a lekvárokat, befőtteket, szörpöket, gyümölcsborokat, gyümölcsös süteményeket, sőt a különböző gyümölcseceteket is. A gyümölcskészítményeket április 3-ig lehet nevezni a versenyre, a gyümölcsös sütemények regisztrációját pedig április 9-ig várják a szervezők. 

MTI

A rovatból ajánljuk:

Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.
Farsangi buszjárat az Expóra
Idén február 14-én tartják meg a hagyományos aradi magyar farsangi bált az Expo kiállítási központban.
Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.