Több ezren szórakoztak a pécskai Roma Fesztiválon

A Pécskai Városnapokat követően, vasárnap este tartották meg a Roma Fesztivált, amelyre az EGT Alap (Izland, Liechtenstein és Norvégia) támogatásával megvalósított „A romák befogadásának és képességfejlesztése” című projekt keretében került sor.

A műsorra több ezer ember gyűlt össze az I. Mihály király téren, nemzetiségtől függetlenül a városból és a környék számos településéről. Elsőként a pályázat keretében Balázs Márta által felkészített pécskai gyermekek játszottak hangszeren, énekeltek és táncoltak.

Őket követték az Arădeana néptánccsoport (felkészítő: Teodor Ban), a Temes megyei Csatád község Etnic néptánccsoportja (felkészítő: Camelia Tudor) és a temesvári Lulughi Shukar (Szép Virág) Kulturális Csoport keretében megalakult, a bánsági romák reprezentatív néptánccsoportja (felkészítő: Adrian Mirescu).

Image
A pécskai csoport

A zenét az Emeric Nyari (szaxofon), Jan Petrovici (villanyorgona) és Traian Constantin (gitár) alkotta zenekar szolgáltatta, énekesnő: Iasmina Petrovici, aki elénekelte a cigány himnuszt is.

A román folklórt a pécskai Păstrătorii Tradiției Néptáncegyüttes gyermek- és ifjúsági csoportjai és Alessia Ozoreanu szólista képviselte, Marin Stan vezetésével. Az est sztárvendégei a több évtizedes tapasztalattal rendelkező, cigányul és románul éneklő Sandu Ciorbá, illetve napjaink egyik legnépszerűbb előadójával, Jador voltak. A műsort Mircea Barbu, a Temesvári Rádió roma nyelvű adásának szerkesztője vezette.

Image
Jador nagy népszerűségnek örvend

A Pécskai Polgármesteri Hivatal, az Aradi Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület által megvalósított pályázat keretében több mint egy éve zajlanak tevékenységek a roma kisebbség számára, egyeztetések a civil szférával a diszkrimináció leküzdésére, és napközi központ épül a Kokota kerületben lévő 1-es számú Általános Iskola udvarán.

A rovatból ajánljuk:

December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.