Tizenegy migránst tartóztattak fel Gyulavarsándnál

A járőröző gyulavarsándi határrendészek 11 pakisztáni, iraki és indiai illegális bevándorlóra bukkantak szerda hajnalban – olvasható a határrendészet közleményében. A román–magyar határtól két kilométerre két személygépkocsit állítottak meg, és a benne ülők igazoltatáskor derült ki, hogy Romániában nyilvántartott menedékkérők az utasok, akiket a gépkocsivezetők a zöldhatárra vittek, hogy ott próbáljanak átszökni a schengeni határon.

A migránsok valamennyien férfiak voltak, 18 és 36 év közöttiek, illetve egy 14 és egy 17 éves kiskorú is volt velük. Az embercsempészet vádjával előállított sofőrök egyike egy 29 éves Krassó-Szörény megyei nő, a másik egy 29 éves szerbiai férfi.

A bevándorlók ellen tiltott határátlépés kísérletének vádjával indítottak eljárást.

Kedden Nagylaknál egy kamionban közel száz menekültre bukkantak.

A rovatból ajánljuk:

Vigyázz, kész, rajt! – Gazdag programok az Aradi Magyar Majálison
Május 9-én, szombaton a Neptun-strandon szervezik meg az Aradi Magyar Majálist. Az aradi magyarság több mint két évtizedes hagyománnyal rendelkező családi programja idén is különböző vetélkedőkkel, szórakoztató rendezvényekkel várja az érdeklődőket.
Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.
Farsangi buszjárat az Expóra
Idén február 14-én tartják meg a hagyományos aradi magyar farsangi bált az Expo kiállítási központban.
Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.