Szabadtéri buli Jollyval és Suzyval

358Az idei pécskai Újkenyér Ünnep magyar estjének alapját a majláthfalvi Százszorszép néptáncai adták meg pénteken 20 órától az akkorra már megtelt padsorok előtt. Egy órával később már a teraszoknál sem maradt sok üres hely, az I. Mihály király tér pedig megtelt főleg pécskaiakkal, de sokan érkeztek Tornyáról, Kisperegről, Nagyiratosról, Nagyvarjasról, Aradról és Szentpálról is, hogy élőben lássák és hallgassák a magyar mulatós műfaj legismertebb párosát: Jollyt és Suzyt. Érkezésük után nem sokkal, néhány perces behangolást követően már indult is a „Pertu parti” és egy órán keresztül, többszörös visszatapsolással hangzottak el legismertebb dalaik. A pörgős koncert után a két előadó nehezen jutott el az autójukig az őket elözönlő rajongók között, ám mivel két órával később Magyarországon volt fellépésük, csak néhány autógrammra és fotóra volt csak idő. Az estét a Romaband zárta, akik ezúttal is nagy sikert arattak ismert nótáikkal. A helyi tanács ünnepi ülésére ma 11 órától kerül sor, fél 1-től kenyérszentelés a téren, este pedig folkórműsor. A Búzavirág előadása 18.30-kor kezdődik.

Sinka Pál

Jolly és Suzy Antal Péter polgármesterrel Jolly és Suzy Antal Péter polgármesterrel

360  

A rovatból ajánljuk:

December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.