Rendőrt próbált kirabolni – pórul járt

Erőszakkal próbálta elrabolni az egyik utas mobiltelefonját a Jászvásár–Temesvár gyorsvonaton egy 45 éves aradi férdi. Balszerencséjére épp a vasúti rendőrség temesvári regionális parancsnokságának egyik főfelügyelőjére fogta a kését a fülkébe belépő bűnöző, úgyhogy a civil ruhás rendőr – bizonyos Liviu Ion Nica – lefegyverezte a támadót. Az incidens hétfő reggel történt, miután a szerelvény elhagyta a soborsini állomást, a rendőr Aradon adta át kollégáinak a fülön csípet illetőt, aki – mint kiderült – nem először vétett a törvény ellen. A késes támadót őrizetbe vették, majd minősített rablás vádjával kezdeményezték előzetes letartóztatását – számolt be közleményében az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rovatból ajánljuk:

Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.