Pécsi rendezvényekkel kezdődnek az Aradi Városnapok

Mindjárt az első nap megtartják a baranyai testvérváros, Pécs Napját Aradon. Ennek a programja a következő:

17 óra, Klió-terem:

A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitója, utána Hegyi Csaba festőművész és Palatinus Dóra szobrászművész kiállítása; a kiállítást megnyitja dr. Lakner Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánja.

18 óra, Bábszínház:

Hangoló – Állatok olimpiája (Nemes László gyermekelőadása)

19 óra, Eminescu- (Salacz-) park:

A Szélkiáltó együttes koncertje

19.45: Komlói Pöndöly Néptáncegyüttes előadása – kíséri a Vörös Rezesbanda

20.30: Magyar táncház a színpad előtt

21.00: A Color Live Music Band koncertje

A helyszínen jelen lesz a Radó Pincészet, Polgár Zsuzsa népművész és a Magyar Vöröskereszt.

Augusztus 19-én, pénteken 14 órától a városházán tartják az ünnepi tanácsülést, amelyen átadják a díszpolgári címeket, Pro Urbe- és Kiválósági-díjakat, valamint az aranyokleveleket az idén aranylakodalmas aradi házaspároknak. A Pro Urbe- és Kiválósági-díjasok között magyar kitüntetettek is lesznek Cziszter Kálmán, Mészár Sándor és Steinhübel Zoltán személyében.

Egy másik magyar vonatkozású rendezvényre augusztus 25-én, csütörtökön 19 órától kerül sor az Avram Iancu (Szabadság) téren, ahol a budapest-hegyvidéki Jazz Quartett ad majd koncertet.

Az Aradi Városnapok teljes programja a polgármesteri hivatal honlapján érhető el.

A rovatból ajánljuk:

Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.