Ön hogyan énekelné el románul, hogy „Százados úr sej-haj”?

Hát, nem egyszerű feladat, Faragó Péter RMDSZ-es képviselő – és aradi képviselőjelölt – alaposan meg is izzadt szombat este az aradi Katalin, Erzsébet és András napi bálon az Expoban, amikor nem éppen Caruso szélárnyékában cizellált hangjával kénytelen volt teljesíteni a feladatot. Hasonlóan megizzasztotta gerincét Szabó Mihály képviselőjelöltnek a „Tavaszi szél vizet áraszt” dal román variánsa, és Tóth Csaba képviselőjelölt inge sem maradt szárazon, miközben többségi változatra variálta, hogy „Az a szép, az a szép”. De legalább volt bátorságuk kiállni az aradi megabál hétszáz bulizója elé. Persze, a Khell Levente-Homolka Ervin szervezőpáros kitalálta politikusi megtaposásnak ezzel még korántsem volt vége, mert a három jelölt kezébe spontánul nyomott három őrült tárgyról is kapásból, kétperces „parlamenti felszólalást” kellett produkálni. Szabó Mihály Gyurcsány-paródiával oldotta meg a kezébe kapott szívószálról szóló halálkomoly interpellációt, Faragó Péter az üvegkupak és a mellényúlás filozófiáját ismertette, míg Tóth Csaba a kezében szorongatott melltartókapcsot hasonlította az RMDSZ-hez: szerinte a Szövetséget is egy kapocs tartja össze, mert ha nem, akkor „meztelen rohangálnánk szavazni”. Ezekhez képest a fehér és sötétkék pingpong-labdák szemetes kosárba való dobigálása már levezető ujjgyakorlatnak számított, de a lényeg, hogy a jelenlévők értékelték a három jelölt váratlan helyzetmegoldásait, ahogy ügyesen leléptek magukat a szervezőpáros által lefektetett taposóaknák tetejéről. Persze, a mókás intermezzo csak fokozta a bál résztvevőinek kellően megágyazott jókedvét és hangulatát, amelynek fokozásában elévülhetetlen érdemeket szerzett a Partium együttes. Vagyis hajnalban, távozáskor vélhetően mindenki úgy gondolta, hogy az aradi magyarok 2013-ban, valamikor András, Katalin és Erzsébet napok környékén ismét szétmulatják az Expo-csarnok falait. És még egy dolog: a Homolka-Khell páros saját számlálója szerint tegnap este szervezte a 129. magyar bulit a városban, s ezeken összesen legalább 34 ezer magyar mulatott. A XXIII. Erzsébet, Katalin és András napi bált támogatta az AMISZ, Arad Város Önkormányzata, a Szabadság-szobor Egyesület és nem utolsó sorban az RMDSZ.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.