Az együttes új dalaiból elsőként az erdélyi közönség hallhat egy kis ízelítőt – jelentette be Kiss Tibor, a Quimby frontembere annak kapcsán, hogy a zenekar április elején koncertturnéra érkezik Erdélybe. „Igazi, sallangmentes, odasújtós klubkoncerteket szeretnénk adni. Mivel hosszabb szünet után most lépünk először színpadra, bizonyára ki leszünk éhezve mi is” – tette hozzá.
A Quimby Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon, Aradon és Kolozsváron lép színpadra április 3–9. között. Az eredetileg ötállomásosra tervezett turné helyszínei közé utólag került föl Arad, mert az együttes tagjai fontosnak tartják, hogy a szórványrégióban is találkozzanak rajongóikkal.
A Quimby 2011 őszén turnézott legutóbb Romániában, akkor a zenekar fennállásának 20. évfordulóját ünnepelték együtt az erdélyi közönséggel. A fiúk a koncertsorozat sikerére való tekintettel döntöttek úgy, hogy újra ellátogatnak a nagyobb magyarlakta városokba és ismét fergeteges hangulatú bulit ígérnek rajongóiknak. Jegyek március 6-tól minden városban kaphatók.
A 2013-as erdélyi turné koncerthelyszínei: április 3. – Marosvásárhely, Jazz and Blues Club, jegyek: Zebra CD-center (Bolyai utca 2), Trafik (Petőfi tér 1).
Április 4. – Sepsiszentgyörgy, Tamási Áron Színház, jegyek: Kulturális Szervező Iroda (Szabadság tér 1).
Április 5. – Székelyudvarhely, Siculus Ifjúsági Ház, jegyek: Udvarhelyi Fiatal Fórum (Kossuth Lajos utca 20), Bagolyvár könyvesbolt (Márton Áron tér 2).
Április 6. – Nagyvárad, Malom (Miron Costin 21), jegyek: Hobby Libri Könyvesbolt (Aurel Lazar u. 4/A).
Április 7. – Arad, Aradi Kamaraszínház, jegyek: Tulipán Könyvesbolt (Arad, Blaga utca 2-4), Mária téri könyvesbolt (Temesvár, Mária tér).
Április 9. – Kolozsvár, Euphoria Club; jegyek: Biergarten Euphoria (Pavlov utca 2-6), Euphoria Music Hall (Ursus Sörgyár, Monostori út 2-6), KMDSZ Iroda (Petőfi/Avram Iancu utca 21).
Az aradi koncertre jegyet nyerhet olvasóink a K. Produkció felajánlásából. A részletekért kattintsanak ide!Odasújtós klubkoncerteket ígér a Quimby

Az aradi koncertre jegyet nyerhet olvasóink a K. Produkció felajánlásából. A részletekért kattintsanak ide!A rovatból ajánljuk:
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.