Nemzetközi rádióamatőr-találkozó Pécskán

Bán Béla emlékére Bán Béla emlékére

Május 31-én és június elsején szervezik meg Pécskán a hagyományos nemzetközi rádióamatőr-találkozót, amelynek egykori kezdeményezője néhai Bán Béla. A helyi Progresul sportklub tovább élteti a hagyományt, s idén immáron 10. alkalommal kerül megrendezésre a 7-es főút melletti városi sportcsarnokban. A program pénteken délután a meghívottak, vendégek fogadásával kezdődik, majd szombaton 9 órától rádióamatőr-találkozóval, szakkiállítással, vásárral folytatódik. A belépés ingyenes, a rendezvény fő támogatója a helyi önkormányzat és polgármesteri hivatal.

A rovatból ajánljuk:

December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.