Nemzeti Vágta – Baja lovasa az idei győztes

A győztes Németh János, Baja lovasa a célban My Boy Mennydörgés nevű lován a hatodik Nemzeti Vágta döntőjében a budapesti Hősök terén. Fotó: MTI A győztes Németh János (j), Baja lovasa a célban My Boy Mennydörgés nevű lován a hatodik Nemzeti Vágta döntőjében a budapesti Hősök terén. Fotó: MTI

Németh János, Baja lovasa nyerte My Boy Mennydörgés nevű tízéves lován a 2013-as Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap délután a budapesti Hősök terén rendezett versenyen. Az ünnepélyes díjátadón a győztes ötmillió forintos jutalmat és a verseny vándorkardját, egy 1848-as huszárszablyát vehetett át a téren összegyűlt tömeg előtt. My Boy Mennydörgésre arany lótakarót terítettek. A második helyen végzett Molnár Gyöngyi, Kozárd lovasa egymillió forintot, a harmadik helyen befutott Sándorfalva-Homokpuszta versenyzője, Szentes Barbara pedig félmillió forintot vihetett haza. A nemzeti vágta elfoglalta az őt megillető helyet a magyar identitásban, hiszen összefogja a magyarságot és óriási érdeklődés övezi: a helyszínen mintegy kétszázezer látogató, a televíziók előtt pedig mintegy kétmillió néző követte figyelemmel az eseményt – értékelte a 2013-as Nemzeti Vágtát Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter. A Hősök terén megrendezett háromnapos eseményen összesen 72 település képviseltette magát, az elővágták során több száz települést mozgatott meg a verseny Magyarországon és a határokon túl.

MTI

A rovatból ajánljuk:

December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.