A fazekasvarsándi óvodában december 6-án délben 46 gyermek várta izgatottan a Mikulást. Énekszóval, vérsekkel igyekeztek megsürgetni várva várt érkezését. Az óvodásokat Gyurkócza Tünde és Blaskó Imola óvónők, valamint az 1–4. osztályos iskolásokat Gyurkócza Magda tanítónő készítette fel erre az alkalomra. A fazekasvarsándi RMDSZ kezdeményezte ezt a találkozást, melyen a gyermekek szülei, nagyszülei, mintegy száz személy együtt lehetett ezen a szívet-lelket melengető alkalmon. Török Sándor helyi RMDSZ-elnöke, Tóth Mihály és Bodonyi Erzsébet tanácsosok fontosnak tartották, hogy ennek a Mikulásjárásnak az elkövetkezendőkben hagyománya legyen Fazekasvarsándon. Tóth Mihály röviden köszöntötte a gyerekeket, szülőket, nagyszülőket, valamint az ajándékozás öröméről beszélt. Ez indította a szervezetet arra, hogy aktívan részt vállaljon ennek az ünnepségnek a megszervezésében, lebonyolításában, hogy az RMDSZ-tagok lássák és érezzék azt, hogy ez egy magyar ügy is egyben, ami mellé oda kell állni, ahol ott a helyünk. A helyi RMDSZ szervezete 48 csomaggal támogatta ezt az együttlétet, melyet szeretetvendégség követett, aminek keretében a szülők, nagyszülők megoszthatták gondolataikat, véleményeiket mind a pedagógusokkal, mint a magyarság képviselőivel. A szórványmagyarság számára közösségépítő és közösséget erősítő ez az alkalom is, amikor magyarul csendülnek fel a gyermekhangok, magyarul énekelnek, verselnek, őrzik a hagyományt, a szeretetet, a várakozást a közelgő karácsony után. A rendezvényt az RMDSZ Arad megyei szervezete is támogatta – tájékoztatott Horváth Csaba evangélikus-lutheránus tiszteletes.
Mikulásjárás Fazekasvarsándon

A rovatból ajánljuk:
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.