Megújul az Erdélyi Humorfesztivál

Átadja a stafétát a Szomszédnéni Produkciós Iroda.

Április 23–26. között a Szomszédnéni Produkciós Iroda, az Open Stage, Zsók Levente, Beliczai Balázs és még sok más fellépő várja a nagyérdeműt a 12. Erdélyi Humorfesztivál kolozsvári, marosvásárhelyi és kézdivásárhelyi helyszínein. Az eseményt beharangozó, március 11-i sajtótájékoztatón a Szomszédnéni Produkciós Iroda hivatalosan is bejelentette: 12 év után átadja a szervezést, így a továbbiakban az RMDSZ Főtitkárságával partnerségben György Botond és Kun Zsolt humoristák gondoskodnak a szervezésről. „Pár hónappal ezelőtt elhatároztuk TSZ-szel, szükség van az Erdélyi Humorfesztiválban egy generációváltásra, és ezért született meg a döntés: át szeretnénk adni a rendezvényt egy fiatalabb humorista korosztálynak. Két tehetséges fiatalra hagyjuk a teendőket, hogy folytassák a hagyományt” – fejtette ki Bálint Ferenc. „Kun Zsolt és György Botond felelnek majd azért, hogy megújuljon, megfiatalodjon ez a fesztivál, és még azt sem kötöttük ki, hogy meghívjanak bennünket rá, tehát teljesen szabadkezet kaptak a szervezésben” – fűzte hozzá Tóth Szabolcs.

Jakab Adorján az RMDSZ Főtitkársága nevében köszönetet mondott a Szomszédnéni Produkciós Irodának a sikeres együttműködésért. „Közös munkánk legnagyobb eredménye amellett, hogy 11 évig színvonalas humorprodukciót tudtunk nyújtani az erdélyi magyarok számára, sikerült egy nagyon jó utánpótlást kinevelni, köztük Felméri Pétert, Zsók Leventét, Kun Zsoltot és György Botondot. Mindegyikük amatőrként kezdte az Erdélyi Humorfesztivál színpadán, és ma már ismert fellépőként dolgoznak ebben a műfajban” – emelte ki.

A 12. Erdélyi Humorfesztiválra a verseny@humorfeszt.ro e-mail címen lehet jelentkezni, április elsején délig – olvasható az RMDSZ hírlevelében.

A rovatból ajánljuk:

Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.
Farsangi buszjárat az Expóra
Idén február 14-én tartják meg a hagyományos aradi magyar farsangi bált az Expo kiállítási központban.
Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.