Megajándékozta az aradi magyar kisiskolásokat az AMISZ-Mikulás

AMISZ-Mikulas 2013 (2)Közel négyszáz kisdiáknak, az aradi magyar elemistáknak hozott ajándékcsomagot péntek délelőtt a Jelen Házban az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet Mikulása. A puttonyból édességből, gyümölcsből összeállított ajándékcsomagok kerültek elő, amelyeket két részletben osztottak ki a gyerekeknek, egyszerre ugyanis nem fért be mindenki. Két előadást tartott így Huzella Péter Kossuth-díjas előadóművész, a Kaláka együttes volt tagja is, aki gyerekeknek készült műsorával érkezett Aradra, hogy hangulatosabbá tegye az AMISZ-Mikulásjárást. A gyerekek rajzokkal hálálták meg az ajándékokat, az alkotásaikból a helyszínen kis kiállítást nyitottak. AMISZ-Mikulas 2013 (4)AMISZ-Mikulas 2013 (5)

A rovatból ajánljuk:

December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.