A mai tájékoztatás alapján több lesz rendszabály, mint a sör az október 25-27. között Aradon a Szabadság-téren (A.Iancu) megszervezendő „Oktober Bier Fest” sörfesztiválon. A szervezők szerint – két magáncég és a polgármesteri hivatal – a fő cél a kulturált sörfogyasztásra való nevelés, ezért aztán: csak annyian mehetnek be, ahány ülőhely van (350), a részeg alakokat őrök szűrik ki, a sátor csak 14.00-23.00 óra között lesz nyitva, négyféle sört szolgálnak fel, zárórát követően már egyetlen rendelést sem vesznek fel. Persze, a sátorban berúgni biztos lehetetlen lesz, mert a szervezők napi 350 liter sör eladását tervezik, vagyis fejenként még két korsóval sem számolnak. Elhangzott, a sör mellé kolbászt, csülköt, grillcsirkét sütnek, kínálnak üdítőket, alkoholmentes italokat, a jó hangulatról pedig fúvószenekar gondoskodik, de időnként bajor muzsika is szól majdKulturális-nevelési Bier Fest Aradon
A mai tájékoztatás alapján több lesz rendszabály, mint a sör az október 25-27. között Aradon a Szabadság-téren (A.Iancu) megszervezendő „Oktober Bier Fest” sörfesztiválon. A szervezők szerint – két magáncég és a polgármesteri hivatal – a fő cél a kulturált sörfogyasztásra való nevelés, ezért aztán: csak annyian mehetnek be, ahány ülőhely van (350), a részeg alakokat őrök szűrik ki, a sátor csak 14.00-23.00 óra között lesz nyitva, négyféle sört szolgálnak fel, zárórát követően már egyetlen rendelést sem vesznek fel. Persze, a sátorban berúgni biztos lehetetlen lesz, mert a szervezők napi 350 liter sör eladását tervezik, vagyis fejenként még két korsóval sem számolnak. Elhangzott, a sör mellé kolbászt, csülköt, grillcsirkét sütnek, kínálnak üdítőket, alkoholmentes italokat, a jó hangulatról pedig fúvószenekar gondoskodik, de időnként bajor muzsika is szól majdA rovatból ajánljuk:
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.


