Kisiratos a gasztrokörút szombati állomása

Az Arad megyei önkormányzat által májusban elindított gasztronómiai körút következő állomása június 9-én, szombaton lesz Kisiratoson.

A résztvevők délelőtt fél tízkor indulnak Aradról a megyeháza elől, és elsőként a Kása- és Almási-hagyatékot, a kisiratosi Tájházat látogatják meg, ahol az alföldi paraszti élet, a háztáji gazdálkodás és a háziipar hajdanvolt eszközeivel ismerkednek meg. A vendéglátó Korondi-Józsa Erika polgármester elmondta, hogy a falu neves szülöttének, Páter Godó Mihály néhai jezsuita szerzetes szobrát és szülőházát, valamint a Máltai Szeretetszolgálat szociáls otthonát is megmutatják a látogatóknak, aki a www.sageataverde.ro internetes oldalon iratkoztak fel az utazásra.

A strandon a szórakozás mellett a kulináriának is szentelnek időt, többek között marhapörköltet és kemencében sült kenyeret tálalnak fel, de a polgármester ígérete szerint megeleptés-fogás is lesz.

A megyei tanács az idegenforgalom fellendítése és a helyi jellegű specialitások révén a kisrégiók nevezetességeinek népszerűsítését tűzték ki célul a gasztrokörút szervezésével; a résztvevők ugyanis nemcsak kóstolnak, hanem a fogadó települések épített és szellemi örökségével, múltjával, hagyományaival is megismerkednek. Kisiratoson bőven van mit kóstolni, gondoljunk csak a határon túl is híres „savanyalevesre” vagy az egyedinek számító, szalmatüzelésű kemencében sült kenyérre, ami a népszerű műsorvezető-szerkesztő, Borbás Marcsi figyelmét is felkeltette már, s tavaly a Gasztroangyal stábja is forgatott Kisiratoson.

„Savanyaleves”

A kisiratosi kirándulás a résztvevőknek 35 lejbe kerül, ami tartalmazza az ebéd és a strandbelépő árát is.

A rovatból ajánljuk:

Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.
Farsangi buszjárat az Expóra
Idén február 14-én tartják meg a hagyományos aradi magyar farsangi bált az Expo kiállítási központban.
Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.