Kezdődik a 9. EU Tábor

Szerdán kerül sor a Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ és a Sapientia EMTE kolozsvári kara hagyományos rendezvényének, az EU Tábor 9. kiadásának hivatalos megnyitójára Marosfőn, többek Kelemen Hunor, szövetségi elnök, Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, Bodor László MIÉRT-elnök jelenlétében. A fiatalok régiók közötti migrációja körül zajlik a tábor első napja, az előadások és a szekcióülések során a rendezvény meghívottai a népszámlálás és az önkormányzati választások eredményei mentén, továbbá a romániai és az uniós régiók tükrében is elemzik a témát. Marosfőt már kedden, a tábor nulladik napján elözönlötték a fiatalok, amely a bejelentkezés és csapatleoszlás után az ismerkedés és hangulatteremtés jegyében telt: csapattalálkozó, karaoké és csapatösszerázó buli várta a résztvevőket. A csapatok a szakmai és szabadidős programjai során a legjobb régió címért versenyeznek, eközben tudásukat, ismereteiket, kreativitásukat is gyarapítva. Az EU Tábor július 8-ig tart.

A rovatból ajánljuk:

December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.