Ismét Arad megyében a Zakuszka társulat

Gyergyószentmiklóson második alkalommal került megszervezésre a Zakuszka diákszínjátszó tábor, melynek célja olyan fiatalokból álló alkotói csapat létrehozása, amely meg tudja szólítani saját korosztályát az aktuális problémákkal kapcsolatban. A projekt minden évben egy előadás által szeretne eljutni a régió és a vidék fiataljaihoz.

A tábor vezetői, egyben a Forr.alt Egyesület tagjai: Bilibók Attila, Faragó Zénó, Fodor Alain Leonard és Moșu Norbert László színművészek. Az idei csapatot tíz fiatal alkotja, gyergyószentmiklósi részvevők mellett marosvásárhelyi és aradi diákok is érkeztek a táborba. Az idei előadást, a Mai regét Faragó Zénó jegyzi rendezőként, szerzője Moșu Norbert-László.

A produkció előbemutatóját augusztus 4-én tartották Szentgericén, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által szervezett diákszínjátszó fesztiválon. A bemutatót követően a Zakuszka Színjátszó Csapat turnéra indult a Székelyföldön és a Partiumban. Arad megyében Kisiratosra, Kisperegre, Nagyiratosra, Zimándújfalura, Pécskára és Aradra látogatnak el a fiatalok.

A Mai rege egy modern népmese, melyben egy fiatal fiú elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni, de útja során nem tündérekkel és sárkányokkal találkozik, hanem egyszerű emberekkel. A kérdés ugyanaz: hogyan találhatjuk meg a királykisasszonyt, és mi is a fele királyság? Az előadás mesei motívumokra épülő történet, melyben aktuális társadalmi kérdések fogalmazódnak meg – írják közleményükben a szervezők.

Az előadás Arad megyei dátumai és helyszínei:

Augusztus 14., Kisiratos

Augusztus 15., Kispereg

Augusztus 16., Nagyiratos

Augusztus 17., Zimándújfalu

Augusztus 18., Pécska

Augusztus 20., Arad

 

A rovatból ajánljuk:

Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.