Idén is eljön az AMISZ-Mikulás

Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet Mikulás-napot szervez december 5-én, kedden a Jelen Ház nagytermében. 10 és 12 órától érkeznek az aradi magyar óvodások és kisiskolások, hogy megtekintsék a Tekergő Meseösvény Egyesület A Mikulás megmentése című előadását, majd ezt követően a Mikulás maga is a helyszínre érkezik és kiosztja a jelenlévőknek a meglepetéscsomagokat.

Aznap este 19 órától a Tekergő Meseösvény Egyesület két mesemondója – Hajós Erika és Gregus László – a Tulipán Könyvesbolt és Borozóban a felnőtteknek tart Tekergő Mesekocsmát, december 6-án, szerdán 10 órától pedig a pécskai Ipartestület székházában, majd 12 órától Kisiratoson adják elő a gyerekeknek szóló előadásukat.

A rovatból ajánljuk:

Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.