Hat migránst kaptak el Székudvar és Nagypél között

A gyulavarsándi határrendészek hat illegális bevándorlót tartóztattak fel kedd este fél kilenc tájban Székudvar és Nagypél között, a román–magyar határtól mintegy két kilométerre. a határrendészet közleménye szerint a járőrök egy 53 éves Temes megyei férfi VW Golf típusú gépkocsiját állították meg, melyben hat másik személy is ült, akik nem tudták igazolni magukat, ezért előállították őket.

A kihallgatás során kiderül, hogy a 18 és 31 év közötti felnőttek, valamint az egy- és hároméves gyerek nevére korábban már menekültkérelmet jegyeztek be a román hatóságok. A szír állampolgárok – merthogy azok voltak – azt mondták, hogy igazából a schengeni térség államaiba szerettek volna eljutni, de nem voltak papírjaik, ezért illegálisan próbálták meg átlépni a határt.

A szírek ellen eljárás indult, csakúgy, mint az embercsempészettel gyanúsított Temes megyei férfi ellen.

A rovatból ajánljuk:

December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.