Füstbe ment csempészcigi-szállítmányok [VIDEÓ]

Hatmillió szál csempészcigarettát koboztak el az aradi gazdasági rendőrség és a különleges erők emberei péntek reggel a Nagyavárad–Arad országút Arad megyei szakaszán. A rendőrségi közlemény egy parkolóban csaptak le a kamionra, amelyben megtalálták az árut, összesen hatszáz rekesz dohányterméket; a csempészhálózat felszámolása érdekében egyébként már február óta nyomoztak, de csak most jutottak oda elkapják a szállítményt.

A zárjegy nélküli cigaretta – amelyet az ország nyugati részében értékesítettek volna – feketepiaci értékét hárommillió lejre becsülik, és a kamionnal együtt lefoglalták, a gépjármű 38 éves szerb sofőrjét pedig előzetes letartóztatásba helyezték.

A határrendészek is illegális dohányszállítmányt találtak

Az aradi határrendészet közleménye szerint 500 doboz cigarettát foglaltak le csütörtök este a Tornya–Battonya határátkelőnél. A román és magyar határrendészek tüzetesebben vizsgálták át egy Spanyolországba tartó román autóbusz utasainak a csomagjait, és a jármű utánfutójában találták meg a kartondobozokba csomagolt dohányt. A buszsofőr azt mondta, hogy nem tudott róla, és hogy a fuvarlevél szerint a dobozt egy giurgiui illetőségű férfi adta fel, és Malagába címezte ruhaszállítmányként. A 6250 lej értékű árut lefoglalták, és nyomozást indítottak módszeres csempészés vádjával.

A rovatból ajánljuk:

December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.