Évzáró a fazekasvarsándi kisiskolában

ballagas1Fazekasvarsándon szombaton délután az Essig József Kultúrházban gyűltek össze a magyar tagozatos kisiskolások, hogy méltóképpen búcsúztassák el a 2013–2014-es tanévet. Gyurkócza Magda tanítónő vezetésével a 18 kisdiák versekkel, énekekkel, falusi népi játékkal, valamint egy iskolai szünetet megidéző modern táncos jelenettel elevenítette fel a szép számban megjelent közönségnek az iskolai hangulatot. A 18 fős összevont osztályból négyen indulnak gimnáziumba. A diákok szorgalmát, lelkesedését és jó magaviseletét a tanítónéni jutalomkönyvekkel, illetve vakációs munkafüzetekkel jutalmazta, melyek megvásárlásához az evangélikus egyházközség és a helyi RMDSZ nyújtott támogatást. A szórványmagyarság számára erőt adó ünnepség volt, mert ott, ahol az ábécéskönyv magyarul van, ahol a magyar ruhát még felöltik, ahol a magyar népdalok és a magyar költők versei hangzanak el, ott még van remény a továbblépésre, megmaradásra. Ez a délutáni lelkes együttlét kicsit feledtetni tudta azt a gondolatot , hogy „még fogyunk, még vagyunk”.

A rovatból ajánljuk:

Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tavaly három hetet tölthetett el az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.