Eurovíziós Dalfesztivál – Csemer Boglárka Boggie és a Voltaj is döntős

A másik elődöntők szerdán tartják.

Bejutott Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal a 60. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Bécsben.

A Magyarországot képviselő énekesnő a verseny első elődöntőjében a 16 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a szombati 27-es döntő résztvevője. A tizedikként színpadra lépett Csemer Boglárka Boggie produkciója nagyszerűen sikerült, a Wiener Stadthalle tízezres közönsége nagy tapssal fogadta.

Szintén bekerült a fináléba a Romániát képviselő Voltaj együttes és a De la capăt (Elölről) című száma, valamint Örményország, Belgium, Görögország, Észtország, Szerbia, Oroszország, Albánia és Grúzia versenyzője.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.
Farsangi buszjárat az Expóra
Idén február 14-én tartják meg a hagyományos aradi magyar farsangi bált az Expo kiállítási központban.
Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.