Engedély nélkül tartott fegyvert egy osztrák férfi

Bűnvádi eljárást indított az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság egy osztrák állampolgár ellen, akinél egy sportpuskát és két tölténytárat találtak, amelyeket engedély nélkül tartott, ráadásul azt sem tudta bizonyítani, hogy legálisan szerezte be őket. A rendőrség közleménye szerint az 58 éves férfi egy a Honctőhöz (Gurahonț) tartózó Holdmézesen (Pescari) bejegyzett cég ügyvezetője, és a megyei rendőrség lőfegyvereket és robbanószereket vizsgáló nyomozói a háromalmási (Almaș) rendőrökkel közösen tartottak házkutatást a vállalkozás székhelyén, ahol a fegyvert és a muníciót megtalálták. A puskát és a tárakat elkobozták, a férfi ellen a vád tiltott fegyvertartás és ilegális fegyverkereskedelem.

A rovatból ajánljuk:

Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.