„Életem legjobb napja!”

A Pro Move Arad Egyesület június 8-án, szombaton a szentpáli futballpályán szervezte meg a Parasztolimpia – Ifjúsági és Sportnap elnevezésű rendezvényt a Magyar Kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, partnerségben a helyszínt biztosító szentpáli RMDSZ-szervezettel és a versenyszámokat lebonyolító tornyai Pro-Pir-Kult Egyesülettel.

A parasztolimpiát azzal a céllal hirdette meg a Pro Move Arad Egyesület, hogy az Arad megyei szórványközösségek fiataljaiban, akik fokozottan ki vannak téve az asszimiláció veszélyeinek, erősítse a magyarságtudatot, ugyanakkor a testmozgásra, az egészséges életre nevelje, de a hagyományokkal, a népi használati eszközökkel is megismerkedtesse őket.

Pataky Lehel Zsolt egyesületi elnök és Sandu Krisztián alpolgármester köszöntője után a tornyai tájház alapítói, gyakorlott és tapasztalt „olimpikonok”, Tóth Piroska és Suttyák András ismertették az olimpiai szimbólumokat, majd sor került az olimpiai láng – egy hagyományos viharlámpás – meggyújtására is.

A különböző korosztályú fiatalok – mintegy ötvenen – olyan „sportágakban” mérhették össze a tudásukat és ügyességüket, mint a kukoricafosztás és -morzsolás, célba dobás kasba és szakajtóba krumplival, „malachajtás” az ólba, talicskázás, vízhordás kandlival, rongylabda-terelgetés seprűvel, zsákban futás és természetesen a nagy népszerűségnek örvendő kötélhúzás.

Ha nem fáradtak volna bele az olimpiába a résztvevők, Jalgóczy Gyula egy modernebb sportággal tett róla, hogy megizzassza a fiatalokat: a zumbabemutatóval, amibe egyébként a szülők egy része is bekapcsolódott.

A kisjenői Phoenix Archery Hagyományőrző és Sportíjászklub alapítótagjai közül Kis-Nagy Zoltán és Ozsvár András tartott érdekfeszítő bemutatót az íjászatról mint életformáról, ismertették a hun harci viseletet, a különböző íjfajtákat, nyilazási technikákat, majd a gyerekek célba is lőhettek egysíkú, illetve háromdimenziós céltáblákra.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából ebédre is vendégül láthatták a szervezők a fiatalokat, a támogatásból megvásárolt alapanyagokból a szentpáli partnerek főztek ízletes – ezt is a hagyományőrzés jegyében – bográcsost. Ebéd után a támogatásból beszerzett sporteszközök „birtokba vétele” szerepelt a porgramban: kerékpározás bóják között, kapura lövés focilabdákkal, kosárra dobás, asztaltenisz, tollaslabdázás, hulahopp karikázás stb.

A helybéli fiatalok magyarként élhettek meg egy nagyszerű közöségi rendezvényt, amelyen anyanyelvükön beszélhettek egymás közt, a szervezőkkel és a meghívottakkal, nem egy gyerek távozóban azt mondta: „ez volt életem legjobb napja!”.

Köszönet érte a főtámogatónak, a partnerszervezeteknek, a meghívottaknak és a szervezésben segédkezőknek, akik egy csodálatos napot varázsoltak a szentpáli fiataloknak.

Még több fotóért keresse fel a Pro Move Arad egyesület Facebook-oldalát:

 

A rovatból ajánljuk:

Megkezdődött a tiszavirágzás a Maroson [VIDEO]
A rovarok rövid és szenvedélyes víz feletti élete, tömeges rajzása, egyedülálló természeti látványosság.
Május 25-re halasztották a strand megnyitását
A hivatalos nyitásig a strand területére továbbra is be lehet lépni, ingyen.
Éjszaka a vadonban [VIDEO]
Vadkamera örökítette meg, miként zajlik az élet a Maros-ártéren, a természetvédelmi park vezetősége pedig megosztotta a felvételt.
A közösség az Aradi Magyar Majális sikerének a titka [AUDIO]
Szombaton tartották meg a hagyományos családi programot.
Vigyázz, kész, rajt! – Gazdag programok az Aradi Magyar Majálison
Május 9-én, szombaton a Neptun-strandon a hagyományos családi programokat.
Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.