Éder Enikőt és Konyelicska Istvánt is kitüntették az Aradi Városnapokon [AUDIÓ]

Díjazottak egymás közt: Éder Enikő fogadja Konyelicska István gratulációját

Arad szabad királyi várossá nyilvánításának 178. évfordulóján, az aradi nagyszínházban tartott ma esti ünnepi tanácsülésen osztották ki a képviselőtestület által odaítélt díszokleveleket olyan jeles személyiségeknek, aki a kultúra, a sport vagy az oktatás terén alkottak maradandót, illetve öregbítették a város hírnevét. Kiválósági oklevéllel és emlékplakettel jutalmaztak két magyar személyiséget: Éder Enikőt, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és az Aradi Kamaraszínház művészét, valamint Konyelicska István veterán evezőst, az 1952-es helsinki olimpia résztvevőjét, az első romániai ötkarikás evezős csapat tagját. Éder Enikő számára különösen eredményes ez az év, hiszen januárban a Kölcsey Egyesület díját vehette át, és a Kvartettcímű előadásban nyújtott alakítását a legjobb női főszereplő címével ismerték el – legutóbb a nagybányai Atelier-fesztiválon. „A város részéről kapott kitüntetés különösen fontos számomra, mert úgy érzem, hogy az egész aradi magyarságot és az Aradi Kamaraszínházat egyaránt illeti az elismerés” – nyilatkozta az ünnepség végén. Konyelicsak István „egy boldog aradinak” vallotta magát, hogy 82 évesen sem feledkeztek meg róla, és köszönő szavaiban arra kérte a városatyákat, hogy ne feledkezzenek meg a jobb sorsra érdemes aradi evezőssport támogatásáról sem.
Konyelicska István, Bognár Levente és Éder Enikő (jobbról a második a művésznő édesanyja)

Bognár Levente aradi alpolgármester szerint nem csupán egy gesztus az önkormányzat részéről a magyar közösség irányába, hogy magyarokat is kitüntetnek a városnapok alkalmával, hanem érdemeik őszinte és valós elismerése. A ma esti ünnepségen Pro Urbe-díjat kapott másik két aradi olimpikon, Daniela Dodean asztaliteniszező és Lucia Mihalache sportlövő (a díjakat hozzátartozóik vették át), továbbá Kiválósági-díjat kapott Florin Didilescu megyei könyvtárigazgató, a frankofón diákszínjátszó-fesztivál lelke és fő szervezője, és Iustin Antoniu Barna pedagógus. Pataky Lehel Zsolt a díjátadás után kérte mikrofon elé a két kitüntetettet. Hallgassa meg a Temesvári Rádió számára készített riportot.
[audio src="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Kivalosag-oklevelek.mp3"] 
Audió

A rovatból ajánljuk:

Vigyázz, kész, rajt! – Gazdag programok az Aradi Magyar Majálison
Május 9-én, szombaton a Neptun-strandon szervezik meg az Aradi Magyar Majálist. Az aradi magyarság több mint két évtizedes hagyománnyal rendelkező családi programja idén is különböző vetélkedőkkel, szórakoztató rendezvényekkel várja az érdeklődőket.
Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.
Farsangi buszjárat az Expóra
Idén február 14-én tartják meg a hagyományos aradi magyar farsangi bált az Expo kiállítási központban.
Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.